Gyerekkoromban gazdagságban, felhőtlenül és elkényeztetve éltem.  Aztán egyetlen év alatt a világom darabjaira hullott.

Először édesanyám, Leila – egy melegszívű, de önmagával elégedetlen nő – meghalt egy plasztikai műtét során, tüdőembóliában.

Fél évvel később, hajnali kettőkor SWAT-kommandósok rúgták be a második kerületi lakásunk ajtaját.
Húsz fegyveres, kutyák, ordítás, feltúrt szekrények, szétszórt tárgyak mindenütt. Azt hitték, egy bűnszervezet főhadiszállására csapnak le – közben három gyerek remegett a sarokban.

Az apámat, aki török származású volt és a maffiának dolgozott, bilincsben vitték el.

A nagymamám nevelt fel minket. Háborús túlélő volt, kemény, szigorú, kritikára épülő szeretettel. Megtanított felelősséget vállalni, de belém égette: „Nem vagy elég jó.”
Ez a mondat sokáig a belső narrátorom maradt.

Tizenévesen a drogok és a bulik világában kerestem menedéket.

Mindig másoknak akartam adni, mindig többet, mint amennyim volt – főleg a férfiaknak, akik vissza csak morzsákat adtak.

Megtanultam, mi a megfelelési kényszer, milyen az, amikor nem biztonságos önmagadnak lenni, és hogy akitől függsz, az kritizál a legjobban.
Szakítások után a földön találtam magam, magzatpózban, megsemmisülve.

A karrierem is rendre a padlóra került a kicsi önértékelésemmel együtt, mert minden energiám a másik embernek való megfelelésre ment el.

A fordulat egy buliban jött.

Egy srác odavetette: „Én egész héten azért dolgozom, hogy itt elköltsem a pénzem kábítószerekre. Ez az élet!”

Mintha villám csapott volna belém: nekem nem ez az élet. Én világot akarok látni, emberekkel dolgozni, és nagyot alkotni.

Hazamentem, és soha többé nem mentem vissza ebbe a világba.

Segítséget kértem.

Összeszedtem magam. Letettem az érettségit, és elkezdtem újra felépíteni magam.

  A sport felé fordultam. Bár mindig is mozogtam – tánc, versenyek, többszörös sárkányhajó OB-, VB-, EB-győzelmek – ekkor értettem meg igazán: a test edzése a lélek edzése is.

Beleszerettem a Spartan Race-be, ahol minden akadály tanított.

Ha a pályán előtted áll egy fal, amit nem tudsz megugrani, az a saját életedben is ott áll. És ha itt képes vagy legyőzni, ott is képes leszel.

Ez a felismerés vitt tovább – nemcsak versenyeztem, hanem jótékonysági futásokat, rendezvényeket és külföldi edzőtáborokat szerveztem.

Világszerte versenyeztem – Izlandtól Spártáig – a rövid távoktól az ultra távokig. Egyéni versenyektől a csapatversenyekig. Több 1000 kilómétert tettem meg.

A természet mindig ott volt nekem.

Gyerekkorom óta az erdőben tudtam igazán lélegezni.

Amikor semmi más nem segített, kimentem a fák közé, és hagytam, hogy a csend és a szél kitisztítsa a fejem. Itt kezdődött a terepfutás iránti szenvedélyem, amiből később jöttek a Spartan Race-ek szerte a világban.

A természet nemcsak menedék volt, hanem tanító: minden emelkedő, minden kanyar, minden sáros, csúszós útvonal megtanított valamit az életről.

17 éve dolgozom emberekkel.

A legjobbaktól tanultam világszerte – Kassai Lajostól az Ausztrál akadémiákig, a Tan Kapuja Buddhista Főiskolától a Spartan elit edzőkig. Tudományos oldatól az ősi ceremóniális misztériumokig.

Képesítést szereztem többek között jógában, légzéstechnikákban, valamint számos mozgás-, teljesítmény- és mentáltréning-módszerben, erdőterápiában, különböző ceremóniák tartásában. Traumainformált Légzésterápiában és Szomatikus Mozgásterápiában.

Dolgoztam a testtel, az idegrendszerrel, az elmével és az energiával – de a legnagyobb diplomámat az élettől kaptam, vérrel és könnyel írva.

És közben, minden újrakezdésnél, ott volt a természet. Erdők, ahol a légzésem ritmusa összeért a fákéval. Mozdulatok, amik kiengedték a testemből a fájdalmat. A föld, ami minden vihar után visszafogadott.

Ma már tudom: az akadályok nem ellenségek. Hanem Térképek.

Megmutatják, hol van dolgod magaddal – testben, lélekben, gondolkodásban, energiában, üzletben, a kapcsolataidban.

Az erdőben tett csendes séta, a tudatos légzés, a test mozdulatain keresztüli felszabadítás, a határok feszegetése egy akadálypályán – mind ugyanazt adják: visszavezetnek önmagadhoz.

Minden, amit tanultam és átéltem, ma belerakom a Traumainformált Légzésterápiás ülésekbe, a Szomatikus Mozgásterápiába és az általam összerakott Fúziós módszertanomba, amivel értéket adok a klienseimnek – hogy ne csak túléljenek, hanem teljesen és szabadon éljenek.